Küldetésünk

A SAVARIA Család és KarrierPONT küldetése Szombathelyen és környező településeken élő és dolgozó nők munkaerő-piaci helyzetének javítása, elégedettségük növelése. Mérések és tapasztalatok igazolják a nyugati országokban, hogy ahol a nők elégedettek a munkaerőpiaci lehetőségeikkel, ott korábban és nagyobb számban vállalnak gyermeket.
Az elégedettséghez pedig az járul hozzá, ha a nők számára széles körű rugalmas foglalkoztatási lehetőségek állnak rendelkezésre a gyerekvállalás közben és után, illetve ha a munkahelyek figyelembe veszik a nők gyerekvállalással együtt járó, főként szervezési és munkaidő-beosztási élethelyzetét. Hozzá kívánunk járulni a nők foglalkoztatottsága növeléséhez, egyben a gyerekvállalási kedv fokozásához egyaránt. Küldetésünk, a nők munkavállalásának elősegítése, a család és munka összeegyeztetésének előmozdítása, a munka és magánélet egyensúlyának megteremtése.

Ma Magyarországon széles körben állnak rendelkezésre jogi, pénzügyi támogatási, szociális és intézményi lehetőségek arra, hogy a nők a gyerekvállalás és -nevelés idején megváltozott helyzetük mellett is elégedettek lehessenek a foglalkoztatási és megélhetési lehetőségeikkel. A gyakorlatban azonban mind a munkáltatók, mind a munkavállalók informáltsága alacsony, nem élnek a mindkét oldal számára előnyöket jelentő lehetőségekkel. Kevéssé ismertek azok a meglévő jó példák, amik sok munkahelyen és közösségben már élnek a szabályzásból adódó lehetőségekkel. A Család és KarrierPONT-ok hálózatának a célja, hogy az elsődleges célcsoportot jelentő nőket és foglalkoztatókat egyaránt megismertesse a már működő jó példákkal, a lehetőségeikkel, jogaikkal és foglalkoztatók kötelezettségeivel.